2017 11 21 LEHUA Budapest 293Korán reggel, eső, munkanap. Sztereotípiák szerint nem pont az élmény jut eszembe, pedig ezek a szavak is jellemzik a LEHUA élménynapját. Na, akkor nézzük más oldalról!

Állatkert, játék, nevetés, önfeledt tanulás, minőségi idő. Így hogy hangzik?

2017. november 21-én rendeztük meg a Rogers Alapítvány és a Fővárosi Állat- és Növénykert közös élménynapját. A téma az erasmus plusos projektünk a „Tanuljunk emberséget az állatoktól” (Learning Humanity from Animals – LEHUA) volt. Összesen harmincöten voltunk, ebből négy ember az Állatkerttől, nyolcan a Rogerstől, huszonhárom résztvevő pedig sok más helyről érkezett. Voltak iskolapszichológusok, erdei iskolavezetők, kutyaterapeuták, művelődésszervezők, egyetemi oktatók, környezeti nevelők, egyetemi hallgatók, tanárok. Olyan emberek, akiknek a profiljába vág mind az EMBER és az ÁLLAT. Továbbá a Rogerstől részt vett Hajtman „Hajti” Gábor, aki jelenleg EVS önkéntesünk és előtte, közben és utána is sokat segít a projektben.

Mit csináltunk?

  • összeszedtünk jó gyakorlatokat az állatok és nevelés témakörén belül

  • megnéztük a Moszkvából érkezett jegesmaci tesókat meg a néhány hetes elefántbébit

  • fogtunk óriáskígyót, patkányt, szakállas agámát, nyuszit, gilisztát

  • ettünk finom szendvicseket, pogácsákat

  • sokat tanultunk állatokról, spontán és direkt módon is

  • szimulációs játékban voltunk hangyák, denevérek, orrszarvúk

  • kipróbáltuk a „tapidobozt”

  • megteremtettük a „dzsungel törvényeit”

  • kapcsolatokat építettünk, beszélgettünk, figyeltünk

  • Az élménynap során kipróbált gyakorlatok leírása letölthető innen: 2017. november 21. - játékok

Azt hiszem eredményesen zártuk a napot, igazán sok ÉLMÉNNYEL.