LEHUA 2018 10 18 (29)A Rogers Alapítványban 2018 ősze során egy átfogó programsorozatot szerveztünk a LEHUA – Tanuljunk emberséget az állatoktól (2016-3-HU01-KA205-002032) című nemzetközi projektünk népszerűsítése céljából. A programokat igyekeztünk úgy alakítani, hogy több műfajban, többféle célcsoportot is elérhessünk.

Elsőként elindítottunk egy hatalkalmas zárt csoportot, amelyen 9 szakembernek (tanítók, szaktanárok, pszichológusok, valamint környezeti és természetvédelmi szakemberek) nyílt lehetősége megismerkedni a projektben kidolgozott egyhetes tréning moduljaival. A csoportfoglalkozások október 4-e és november 15-e között kerültek megrendezésre a Fővárosi Állat- és Növénykertben,

háromórás workshopok keretében, a Rogers Alapítvány részéről Szekeres Eszter, az Állatkert részéről pedig Szabon Márta vezetésével. A tréning anyagát rövidített formában, ám a saját élményű megtapasztalás módszerét (és az állatkertnek köszönhetően az állatokkal való találkozásokat) megtartva mutattuk be a résztvevőknek, akik számára a csoport nem fejeződött be november 15-e után sem: saját kérésükre egy Facebook-csoport létrehozásával biztosították a további együttműködés lehetőségét, és mind a mai napig szakmai és baráti összejöveteleket szerveznek.

A programsorozat második részeként 2018. október 18-án egy délelőtti workshop keretében fogadtunk a Rogers Alapítvány oktatási intézményében, a Rogers Akadémián 9 erdélyi-magyar egyetemista fiatalt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, Pedagógiai és Alkalmazott Didaktika Intézetéből. A fiatalok egy tanulmányút keretében jártak Budapesten vezetőjükkel, Vargancsik Iringóval, aki részt vett a LEHUA-tréning első tesztelésén Romániában, 2018 februárjában. A workshopot Turóczi Levente és Őry Bálint vezették, akik mindketten a Rogers Alapítvány résztvevőjeként a LEHUA-tréning 2018 augusztusi tesztelésén vállalták, hogy a tréningen tanultakat a következő időszakban továbbadják. Ráadásul a fiataloknak lehetőségük volt a délelőtti, a szociális kometenciafejlesztés-fókuszú workshopot követően a délután folyamán a hatalkalmas csoport foglalkozását is meglátogatni az Állatkertben.

Végül 2018. december 1-jén zártuk a programsorozatot egy egynapos Élménynap megrendezésével, amelyet szintén a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartottunk, Szekeres Eszter, Rátz Judit (Rogers Alapítvány) és Szabon Márta vezetésével (Állatkert). Az eseményen újabb kilenc résztvevő ismerhette meg a LEHUA projektet, és próbálhatta ki a tréning „Érzékek vezérletében” és „Etológia” moduljainak gyakorlatait. A programba személyesen is erősen bevonódó résztvevők nemcsak egymásra, de a délután során az általuk megfigyelt állatokra is nagyobb érzékenységgel tudtak ráhangolódni, és a „laikusok” számára ritkán észrevehető állatok közötti dinamikákra felfigyelni.

Összességében nagyon sikeres rendezvénysorozatot sikerült megvalósítanunk: mind fiatalokkal dolgozó szakembereket, mind fiatalokat be tudtunk vonni a programokba, a résztvevők Magyarországról és a határon túlról érkeztek. A délelőtti, az egynapos és a rendszeres találkozások különböző szinteken tudták megérinteni őket, akik közül többek számára igen mély, a projekt módszertani eszközeinek megismerésén bőven túlmutató megtapasztalást jelentett részvétel. Bízunk benne, hogy ez a hatás továbbgyűrűzik és a szakemberek saját praxisukba beépítve viszik tovább a tanultakat.

47574682 2241979635814355 4269836819580846080 n LEHUA 2018 10 18 (13) Hangyaráma 45671238 2300466869981759 1070837618654052352 n